Nincs a rendszerben hiba
szokásosan hajnalban keltem
járkáltam fel és alá-
zatom kihúzta magát büszkén
kétségek mélységeiben
reszketve bújnék el
futnék őrjöngve önmagam elől
hiába, az illúzió ledől
gyorsabb vagyok mint a szél
sebesebb mint a gondolat
nincs hova menni
magammal maradok e földi sárban
léleksorvasztók felszíni poklában
a folyamon átkelek, nincs mese, visznek
de fizetek (főúr), talán visszatérek
Arnold rám néz
profán- ám bután.
Gondtalan ködgomolyag
gomolyog agyam felettem
fekete szivárvány hasít lassítva
utat tör az állomány kérgébe
hogy fájhat így- belemélyesztve
karmait szívembe- a félelem
hátamon puha lágy bőr helyett
kérges tenyere eltemetett időnek
karcolja sebesre védtelen lelkemet
Mindenütt csíkok
zebracsík, tigriscsík,
zongarabillentyű, kerítés
nekem rácsok, saját börtönöm látom
bent és kint
egyszerre!
kezem-lábam gúzsbakötve
bénaság
némaság
vakság
kétszínű szavak
sorsok jönnek szembe
s szememben megcsillan a fény
a nagy ráébredés:
de hát ők-én!
Csigavér denevér
bosszúszomjam utolér
vészjósló a vértestvérség
vámpírnak ripacs vagy
piócának citrom-díjas
egérnek röhejes dezertőr
kitagadlak!
Szemfényvesztő!
Végnélküli gyötrelem
elemet cserél szüntelen
hiába merül alá lelkem
poklok rejtett zugába
ostromló kétségek a hajtűkanyarban
szalagot kötnek kígyózó hajamba
Kusza hajnalok fáradt lepedőjét
gyűröm egyedül
a dallam csendül
Apassionata zendül
vágtat ezer éven át
éteren cél nélkül
-s egyszer hazatér
Részeg éjjelén szőtte
Ariadne fonalát
elszakadt a teher alatt
s a labirintus pokolba vezet
Belzebub vigyorgó pofával
dörzsöli el kérges tenyerével
a maradék reményt.
Az élet fáj
a halál kéj
a szív szúr
az ész zár
a lélek kút
a vér víz
a bor tor
az ikrek ketten
retten a nap
ragyog a hold
ruhámon folt
éktelen drágakő
csillan fénytelen
ez már a megmentő
MEMENTO
