Amikor ezt a videót találtam, az járt a fejemben, vajon hogyan tudom kifejezni azt a szelíd örömöt, hálát, amit azért érzek, hogy minden nap futhatok, sétálhatok, hegyet mászhatok, vagy vonszolhatom magam a lelki fáradtságtól az erdőben. Számomra a Természet az Életet jelenti, hozzá kapcsolódva visszatér ereimbe Földanya szeretetének áramlása. Visszatér a hitem, bizalmam, amit 50 évesen kellett újra tanulnom. Elsőre valahogy nem sikerült, az én gyerekcipőm ilyen volt. Azt, amit nem tudott édesanyám megadni akkor ( hiszen ő sem tudta megkapni az ő édesanyjától és így tovább) , most felnőtt ősanya énemmel megadom magamnak. Megadom az elfogadást, azt a csodás érzést, hogy jó vagyok, minden érzésemmel együtt jó vagyok. Bármit tettem, vagy nem tettem, elfogadom, megértem magam. Az a szép a mai napomban, hogy mindezt inkább érzem, mint mondom, a megbékélés csendességével ülök itt és elmélkedem múltról, jelenről, jövőről. Mint Brighid, aki kelta istennő, akihez ez a dal szól. Három arccal is szokták ábrázolni és egyben megtestesítője a nőiség három aspektusának is, a fiatal szűznek, a gondoskodó, szerető anyának és a boszorkány/bölcs asszonynak. És meglepetésemre a költészet, a tűz, a termékenység istennője is, jóban leszek vele:)

Aztán itt van Hekaté, a görög mitológiából, a varázslás, az éjszaka istennője, a boszorkányok úrnője. Három arccal, a nappal, a holddal és a hajnalcsillaggal a homlokán jelenítik meg, értelmezhető ez úgyis, mint égi, földi és alvilági tekintet. Hekatét fényhozónak is nevezik még, hiszen "minél sötétebb az éjszaka, annál közelebb a hajnal". Minél inkább megismerem árnyékomat, annál fényesebb leszek a földi világban. Más-más kultúra, mégis ugyanaz a mondanivalója számomra. Ha magamban integrálni tudom a múltam, jelenem, jövőm, mint egy folyamatot látva, ha integrálom égi, földi és alvilági minőségeim, akkor bizony egész jól állok. Egyre békésebben látom az életem. Az igazság felszabadít, szokták volt mondani bölcsek. Hát megy ez szépen, aki egyszer útnak indult, ugye...halad:) Ilyen napokon megbékélek az önismereti munka legfájdalmasabb részével is.

A szivárványút. A hét csakrán át a teljesség felé.

Most azt érzem, ez illik ide:)

Délután leültem egy erdei ösvényen ahol a vaddisznó feltúrta a földet, a kezembe fogtam egy marékkal, morzsolgattam, szórtam egyik kezemből a másikba, jó volt vele játszani. Nem kellett gondolkodnom, jött csak úgy a hálaversike, amit dúdoltam:

Földanya, Földanya tarts meg engem

Földanya, Földanya bízom benned

Földanya, Földanya szeretlek téged

Földanya, Földanya te is szeretsz

Földanya, Földanya gyógyíts kérlek

Földanya, én is gyógyítlak téged