Már hajnalban éreztem,

milyen más ez a nap,

indulnom kell,

minden lágy, a táj, a fények,

a madarak hangja, az erdő illata,

magam sem tudom, hogy kerültem ide,

csak jöttem, mint ki szándékkal lépett

be e szent helyre,

ülök a fűben, halkan dúdolok,

 utólag áll össze a kép,

777, hátán a kereszt, feltámad a szél,

tűz lángol az oldalán,

a zöld fáról lassan hull alá

elszáradt levél,

12 órakor elsírom magam,

vajon miért?

fáj, mit tettem és szóltam ellened,

könnyeim peregnek, a föld issza,

mint Jézus vérét,

tekintetem a távolba réved,

„hej, tulipán, tulipán,

ez a hely az én hazám,

idejöttem világra,

remélem, nem hiába,”

hangom megremeg,

szó szót követ,

 írok egyre sebesebben,

zöld pók mellettem,

felettem szitakötő,

Gábriel súg: soha sem késő,

az ajándék megérkezett.