Ahova én megyek,

oda nem jöhetsz velem...

visszanéznék, hogy elbúcsúzzak,

képtelen vagyok rá, úgy fáj,

aztán mégis…megszakad a szívem,

de megyek tovább...

hetedíziglen sejtjeimbe égett

kitaszítottság gyötrelmét

egyedül kell átélnem,

annak minden kínját,

sivár magányát,

a bársonyos érintés

olthatatlan szomját,

a semmibe vevő

kegyetlen tekintetet,

míg a halál el nem választ

attól a hitemtől, hogy

mindezt nekem szenvednem kötelező,

lassan felébred bennem az

agyagból és vérből gyúrt Gólem,

ki szelíd szörnyeteggé nő,

a bálon felcsendül a keringő,

a szellemi lénnyel szinkronmozdulva

áttáncolok egy másik dimenzióba,

hol szívemből szeretetjégcsap

csepegésére ütemet lépő katonák

menetelnek az égi fényfolyosón.