A kőfejtőnél jártam ma,

itt már ismerős vagyok,

gyakran vezet erre utam.

Kövek, sziklák tanúskodtak sokszor,

ahogy könnyeim potyogtak,

itt hagytam már a bölcsességfogamat,

s vele a testi fájdalmat.

Földanyának bőséges ajándékot,

elégettem fogadalmamat,

s féltve őrzött felesleges szerződést.

Ma is gyászoltam, elsirattam mindazt,

ami nekem fájt valaha is.

Ma az fájt jobban, ahogy én bántottam,

fröcsögő indulattal telepedtem másokra,

mi ez, ha nem erőszak?

és ha valaki félni merészelt,

vérszemet kapva szorítottam még egyet nyakán,

hogy érezze, nálam van a hatalom!

Szemébe meredtem, mint ki ölni kész,

párbajra hívtam tudattalan.

Gödröt ástam. Jó mélyet.

Beletettem kegyetlenséget, kioktatást, kirekesztést,

ítélkezést, s azt, hogy ha nem vagy velem,

ellenem vagy!

S a kislány nagyon sírt bennem, hiszen

ő nem akart rossz lenni, azt hitte az élet ilyen.

Ha gyűlölni segít, akkor van elfogadva.....

Az évek csak teltek és

egyszer csak megéreztem, ha téged bántalak,

magamat bántom, s ha magamat bántom,

téged bántalak. Szenvedést okoz mindkettőnknek.

Nem! Többé nem teszem.

Mit ma eltemettem itt, ne ártson többé senkinek.

Sziklák, s te emberformájú kő, te vigyázd, őrizd e helyet,

maradjon Földanyánál, minek itt a helye.

Legyen ma megtisztulás, legyen béke bennem,

s legyen benned is, ki segített, hogy mindezt felismerjem.