...oly ismerős a kezdet és a vég,

voltam nagyon lent és jártam fent Istennél,

gazdagságban-szegénységben,

házasságban, magányban,

voltam olyan részeg, hogy semmire sem emlékeztem,

s olyan józan, hogy guru sem lát tisztábban,

bánatomat látva még a fák is velem sírtak,

nevettem én annyira, hogy a bugyim se maradt száraz,

zokogva remegtem, mikor találkoztam a halállal,

csendben ültem Vipassanán 10 napot egyfolytában,

pénzemnek se szeri, se száma nem volt egy időben,

s egy másikban üres pénztárcámat nézegettem,

egész életemben maradtam és haladtam,

szenvtelen szenvedéllyel beűztem magam

kétezerkettőben a síparadicsomba,

szakadékba fejest ugrottam,

s átestem a ló túloldalára,

fűbe haraptam idő előtt,

időtlenségben töltöttem időt tegnapelőtt,

vakon bízva mentem át az ügyfélkapun,

s kijöttem harmadik szemmel a túloldalon,

elszabadult a pokol agyamban,

sebaj, mondta Tóbiás azon nyomban,

kéretlen tanácsot is osztogattam,

meg alamizsnát is elfogadtam,

lám-lám a szemem zöld,

volt ám rajtam erényöv,

aztán szentből szajha lettem,

elegem lett, legyek inkább apáca,

a varázslónak parancsolom,

de még idejében meggondolom,

nem-nem, mégsem! királylány de azonnal!

A zárszaküzletben töredelmesen bevallom,

nem illik a kulcs a zárba,

véget ért a móka mára,

kacagjunk egy jót végre-valahára…