torkomban ezer ős ezer évnyi kimondatlansága

lüktet s old csomót

és köt milliárd sejtem egyazon lényeghez

ez már a vég…

a hajnali derengésben a hirdetőoszlop mögül

egy árnyék lép elém

mi hírt hoztál- kérdezem

válasza egyértelmű, kétség-telen

a feketeség kezében kés villan

s én dermedten állom a halált

minden szúrás csontig hatoló fájdalom

vérem patakokban csurog

elalélva támadóm szemébe meredek

i s m e r ő s !

egy könnycsepp cseppen, kavarog pirosan mintát a földön

árnyam felettem nyöszörög

-ó istenem, mit tettem?!

döbbenten suttogja

-meg kellett téged ölnöm

ujjai vértócsámban játszanak

s ólomként nehezedik rám bűntudata

lassan szivárog be testembe az éjfekete szenny

fülsiketítő csend lett

s mindent elárasztott átható szagával a halál

tűz lobbant hirtelen

én meghaltam

ő él

én élek

ő meghalt

összeforrt testünk egyszerre éri el a szent hajnal első napsugara

pirkad,

lágy szellőn rebben tova egy főnixmadár