Gyűlöllek, bár szeretni szeretnélek.

Bántalak, de álmomban simogatom kezed.

Szavakat formálok, emlékeimből nevedet keresem,

mégis otrombán szólok, hogy fájjon.

Annyira fáradt vagyok, de vadul küzdök

kedvességed ellen.

Nem akarom, mert újra csak gyötörni fogsz,

ha hiába szólítalak, s te rám se nézel.

- Még nem végeztünk, - hallom belül.

Még ellenállsz, nem adod magad könnyen,

amíg nem fáj a magány sebe eléggé,

nem válik részeddé

a bizalom, (istennek is hívhatod.)

A szabadság jutalma csakis azoké,

kiknek már nincs mit veszíteni,

mert elfélték már az utolsó csepp reményt is.

S ha már minden mindegy,

ha már nem számít mi volt, s mi lesz,

hogy a barlangba bemész,

vagy épp kijössz....

....majd akkor:

már nem gyűlölsz, s nem szeretsz,

csak nevetsz, nevetsz!