a végzet már közel...

és mégis mit hiszel?

mert amit, az nem számít,

a Teremtő nem szeret s nem gyűlöl,

lásd ezt, ha mered,

s ha fáj, az az igazság,

a tükör néha torzít,

és néma, mint a hal,

hallod, amit a kísértés üzen?

szólít, hív, csalogat,

dübörgő hegyipatak sodrása

vinne magával egy másik világba,

de te csak maradj mozdulatlan,

figyeld, ahogy az ősi erő utat keres

pengeéles sziklák között,

vörös véred csordul,

az éjsötét fájdalom beszivárog sejtjeidbe,

elhitted, reménykedtél, feloldozásra vártál,

pedig sosem lesz vége...

hacsak.....

hacsak.....

úgy nem döntesz,

hogy élsz,

végre igazán élsz.