tudod:

van olyan tudatállapot,

mikor testedre nézel,

az meggyötörve vonaglik

kínok közt a földön,

megszámlálhatatlan láthatatlan

sebből vérzel,

tudod:

hogy nincs vér,

nincs kín,

s mégis úgy fáj a fájdalom, minta

a tied volna…

maradék ép eszed kapálózik

kapaszkodó után,

tudod, mi jön, mi megy,

lassan, mélyeket lélegzel,

és már semmi sem érdekel…

tudod:

csak mozdulni kell,

üvölt egy hang, hallod belül,

tudod mit kell tenned,

hát mozdulj!

- nem!

a rettegés megbénít,

sejtjeid közé bújik

őseid emléklenyomataként...

lépj, emeld fel fejed, mozduljon

csípőd, lábad, karod,...

csak táncolj, táncolj,

míg az élet el nem választ attól,

mi nem a tied…

táncold át halálod,

én ott leszek,

csak táncolj!

s táncolok veled!