...a természet nyugalma megérint,

mindenki rokonom idebent és odakint,

örömkönny csillan jobb szememben,

állhatatos lábam a hosszú út bölcsességével lépeget,

ismeretlen- ismerős ösvényre vezet lelkem,

mélyen lélegzem, csak azt az egyet,

ami épp van, mint ki biztos a bizonytalanban,

a létezés állandósága hatja át a teret,

a fák alig láthatóan hajolnak meg

a végtelen gyönyörűséges

mindenséget átszövő értelem előtt,

itt a parton oly csendesen áramlik a víz is,

pajkos kis hullámok fodrozódnak,

tova szállnak szellő hátán a bús napok,

nem tudom, mi lesz,

nem tudom, meddig tart,

én most odaadom magam Istennek...