Az időfolyosó végén

őrült táncot lejt,

átkot szór minden szava,

kit eltalál lehelete,

patkánnyá válva

tombol tovább

hosszú sorban

sorsára hagyva,

mint ki leprás,

oly magányos,

a végtelen űrben

egyedül száguld a semmibe

fénysebességnél is

sebesebben,

a gondolat elől menekül,

mely üldözi időn és téren át:

- a szeretet nem válogat -

utolér és megsemmisít,

s aztán mi lesz?

e kérdés kergeti őrületbe

hősünk,

mert nem remél választ...