...véletlenül találkoztunk,

újra, s nem utoljára,

ó nem, nem véletlen,

tudtuk ezt mindketten,

láttál, hallottál engem,

tettem, nem tettem, így ültem, úgy álltam,

mondtam, nem mondtam,

szemlesütve, nyíltan, kihívón igézve,

csillogó szemekkel,

ahogy bementem, ahogy kiléptem az ajtón,

nevettem, sírtam és némán megfagytam

a kánikulában,

sikítva, pirulva, átszellemülve,

rettegtem, majd hatalmam teljes tudatában

reméltem, nem bántva suttogtam,

kimondva kimondatlanságban

gyermeki ártatlanságban,

hittem a vén boszorkány varázslatában,

hirtelen reménycsillagokban hitetlen vágyakoztam,

elfogyva bár, de kettétört indulatokkal megfojtva,

túléltem a túlélhetetlent...

---

s te azt hiszed, ismersz engem?

még nem is láttál a bohócsapkámban

önfeledten kacagni a Holdra,

hát csak figyelj!