...közel jöttél hozzám,

közelebb, mint jó lett volna,

oly váratlanul ért, mikor

rám lehelted bánatod,

nem tudtam mit tehetnék

mert már megtörtént,

éreztem a számba

összegyűlő fájdalmat,

az értelmet kereső betűk halmazát,

s a nyál sűrű iszapos kínját…

leheleted bénító sötét gomolyagként

telepedett rám,

a tehetetlenség vermében

bénult fagyottságban

ültem előtted percekig,

s a mitévő legyek most

dilemmájából egy zöld döglégy

ébresztett:

elég!

nem kell nekem a te fájdalmad többé,

inkább a halál,

de aztán meggondoltam magam,

lassan kilépek ajtódon, át a küszöbön,

itt hagyom nálad bánatod, anyám,

s halkan dúdolom új mantrám:

inkább az élet,

hatta ten drí kuri ra taka hé...