Gyilkos a teher öreganyám,

mit a válladon viszel,

a fekete kendő meglibben a szélben,

te szorosabbra kötöd állad alatt

a csomót, mint ördöglakat,

úgy szorul a hurok,

időfogoly lettél, s tettél ismételten

megmagyarázhatatlan dolgokat.

Gyászod vigyázod ezer éve,

hurcolod magaddal, mintha a súlya

már hozzád nőtt volna,

választanod kell, pedig lehetetlen,

az egyik épp oly kedves szívednek,

mint a másik, hogy is dönthetnél?

Az ikrek közül ki éljen és ki haljon?

Hogy választhat egy anya anélkül,

hogy bele ne halna

ő inkább, a felelősség súlyát nem bírta,

összeroppant lelke, s a kegyetlen örökség

száll egyre a szélben, egyik ágról a másikra,

virraszt a sötét árny évezredek óta,

nem alszik a bűntudat sosem,

nem hagy nyugodni,

míg az ikrek egyike vissza nem tér megbocsájtani.