Lélekmadár, merre jársz?

Hívlak téged, szólj hát,

eléggé lent vagyok már?

Van-e lejjebb, van-e még, mi jobban fáj?

jő a madár, itt van szemben velem,

így szól, bármit mond, az felhasználható ön ellen,

lázasan zakatol agyam, íme a rejtvény:

nincs több mentség, nincs több kifogás,

amivel magam ámíthatom,

nincs az az isten többé,

ki elhiszi ártatlanságom,

árnyékruhám épp passzol rám,

másra hiába is aggatnám.

Lélekmadár, kérlek téged,

vezess ki a fényre,

betartom az ígéretem,

kút leszek a sivatagban,

rút arcomat megmutatom a világban,

lemondok trónról, koldusbotról is,

átvállalt önkéntes rabságomról is,

eskümmel nem tartozom többé senkinek,

s ki nekem tettél fogadalmat, elengedlek,

szülőanyám, bármit adtál, köszönöm,

süssön a nap reád,

vadapám, bennem lettél szelíd oroszlán,

őseim titkaitól már nem félek,

hiszem, hogy ezért a pillanatért megérte,

hogy léteztetek teljes emberi valótokban,

ereimben általatok varázserő árad,

én magam vagyok a kincs,

mit ezer évig hiába kerestem kint,

s lám itt van bennem.

Lélekmadár! Elhiszem már:

végtelen jóság lakozik szívemben,

itt az idő, vezess hát át az erdőn,

én akarom, mert akarhatom!