Hallgattad már a köveket sziklarengetegben

kora nyári hajnalon suttogni?

Susogták már a tölgyfák kócos hajadba

a szél titkos üzenetét az erdő közepén?

Sírtál-e már esőben az égre nézve

s hullott könnyed a felhő bánatával elvegyülve a földre?

Futottál-e rekkenő hőségben mezítláb a homokban

kedvesed szerelmetes mosolyához?

Gurgulázó kacagásodtól olvadtak-e jégcsapok

a fáradt vándor szívéről?

Adok neked útravalót, ha kéred:

az öröm nem múlik el,

veled, s benned ragyog,

engedd játszani a gyermeket.

Gyalogoltál már céltalan úttalan utakon

csak úgy, a semmi kedvéért?

És fájt-e már az élet annyira, hogy reményed

sem találtad, hiába kutattad ki összes zsebed?

Elvesztetted-e már minden hited, mert elhitted,

hogy sosem lesz vége a szenvedésnek?

Adok neked útravalót, ha kéred:

a fájdalom nem múlik el.

Attól enyhül, hogy szabad fájni,

...és az élet megy tovább.