... körbejársz, s én megyek veled,

talán te jössz velem,

ki tudja?!

álruhában lopakodsz mögém,

lettél az árnyékom,

ki bárhová önként követ,

vagy én megyek ezer éve nyomodban,

mintha egy furcsa pár lennénk,

láthatatlan kötélen rángatsz,

el nem engedem,

hisz nem ismerem milyen,

mikor nincs kapaszkodó…

fáradt vagyok, hosszú kanyargós

út vezet a senki földjére,

most megpihenek,

leülök egy padra,

s te megjelensz, szürke mester,

mellettem...

meglátlak téged, leplezetlenül...

- mondd ki a nevét, - hallom belül,

- üdvözöllek Büszkeség!

ő bólint, s eltűnik, mint fehér galamb

a cilinderben... varázslat…

immár egyedül ülök a padon,

a napfény táncot jár arcomon ...