...úgy lepi be az eget a fekete felleg,

mint lelkemet a depresszió,

talán fordítva van, ki tudja…

a fent és lent bennem egyszerre van jelen,

nincs már hova menekülni, összerogytam

üres önmagam súlya alatt…

mellkasom csupa seb,

gyógyíthatatlan,

s ez így van jól,

a rideg észak felől egy sötét alak közeleg,

nem tiltakozom már semmi ellen…

a színfalak mögött Wagnert hallgatok,

a nászinduló ritmusára

tétován lépek a szivárványhídra,

s az örök vadászmezőkön

talán az igazi párom vár rám,

s én gyermeki lélekkel futkosva, kacagva

gyűjtöm csokorba

vadvirágok ezernyi színű pompás

kavalkádját...