...egyszer eltört,

ki tudja milyen rég volt,

többször ragasztottam,

de már sosem lesz az eredeti,

az az érdes matt görög váza...

...sok éve volt, én mégis

köszönöm, hogy jöttél,

éppen akkor, amikor kellett,

sosem feledlek,

még mindig álmodom rólad,

ajándékod benne van

minden tiszta napomban,

az együtt megbámult Holdban,

a fűbe szórt rózsaszirmokban,

verseid betűiben, szomorkás szemedben,

a titkos kézfogásokban,

futottunk zuhogó esőben,

mennyit nevettünk a parkban,

izzadt testünk mámorában,

mikor egyesültünk a végtelen pillanatban,

ó nem, hogyis feledhetném,

általad több lettem,

amit kaptam, talán visszaadhatom

majd egy másik életben,

lelkünk megkeresi egymást,

ebben egészen bizonyos vagyok,

soha nem feledlek el,

emlékezem rád,

ma és az idők végezetéig

viasz nélkül...

...ó, mennyi elrejtett szó rezeg torkomban,

mennyi hang vágyik dallá válni,

mennyi mozdulat fagyott meg egy pillanatban,

hogy most tánc lehessen, lebegni

földön, megvetve lábam az égben,

csak remélem, ez a terv része,

az izzó parázs, mi a szívemen

éktelenkedő seb alatt maradt,

egyszer lángra kap,

világít, melenget, gyógyít s utat mutat,

mennyi szeretet élt rabláncon évekig,

mennyi rettegés bújt homlokom mögé,

s most itt a kedvező idő,

szabadon engedni a szenvedélyt,

élni tűzzel, élni dallal, élni táncolva,

élni szeretve, sírva-nevetve,

élni, élni, élni,

igent mondani életre, halálra,

a semmire, a bármire...

(mert a nemet már jól ismerem)...

...talán vagyok, talán nem,

talán soha, talán igen,

talán élek, talán halok,

talán nézek, talán látok,

talán itt, talán amott,

talán magam, talán veled,

talán barack, talán eper,

talán ma, vagy talán holnap,

talán kettő, talán mindegy,

talán csend, talán dal,

talán tánc, talán gyász,

talán a rab, talán a lánc,

talán írok, talán festek,

talán ecset, talán mecset,

talán kép, talán telen,

talán mese, talán hab,

talán ad, talán kap,

talán lépés, talán tépés,

talán oldás, talán kötés,

talán sírás, vagy talán mosoly,

talán komoly, talán talan,

talán bigott, talán szajha,

 talán éppen, talán alig,

talán eddig, talán addig,

talán ez is, talán az is...

...a természet nyugalma megérint,

mindenki rokonom idebent és odakint,

örömkönny csillan jobb szememben,

állhatatos lábam a hosszú út bölcsességével lépeget,

ismeretlen- ismerős ösvényre vezet lelkem,

mélyen lélegzem, csak azt az egyet,

ami épp van, mint ki biztos a bizonytalanban,

a létezés állandósága hatja át a teret,

a fák alig láthatóan hajolnak meg

a végtelen gyönyörűséges

mindenséget átszövő értelem előtt,

itt a parton oly csendesen áramlik a víz is,

pajkos kis hullámok fodrozódnak,

tova szállnak szellő hátán a bús napok,

nem tudom, mi lesz,

nem tudom, meddig tart,

én most odaadom magam Istennek...

...ücsörgök csendben a tóparti

házam teraszán,

szürcsölöm kedvenc koktélom

a málnás mentateám,

üdvözlöm a velem szemben elterülő

festői látványt,

és lám az idő is ellustul,

és a gondolat a végtelenbe tart,

bensőmben születik egy hang,

dúdolom halkan, testem is mozdul,

lágyan ring a hintaszék,

mint a szeretve várt újszülött,

oly elégedetten engedem át magam

isten mindent átölelő karjába,

s már nem bánt a múlt,

csend van és béke,

ücsörgök,

szürcsölöm,

üdvözlöm,

dúdolom,

engedem,

csend,

béke...

...isten azt ígérte, mikor megszülettem,

szeretni fog, most és mindörökre,

az újszülöttek ártatlansága töltötte meg szívem,

az élet édes, reménnyel van tele,

bíztam az első napon, bár ne tettem volna,

anyám teje nem volt édes,

a keserűség ízét adta nekem,

elvesztettem hitem az ígéretekben ,

pedig ígért fűt-fát az első szerelmem,

pénzt, csillogást meg papírt,

ki oly hízelegve jött, hogy eladtam a lelkem,

igaz, megfizette az árát,

megalkuvó lettem, feláldoztam becsületem

a hamis gazdagságért,

már nem vártam semmi szépet,

már nem szóltam igazat,

már nem tudtam ki vagyok,

már csak annyit éreztem,

hogy menni akarok,

20 év múlva én is megfizettem az árát,

az igazságnak ára van,

amikor kimondtam,

már nem kellettem,

már kirekesztett lettem,

kitiltottak, megvetettek,

elfordultak, átnéztek rajtam,

az igazságnak ára van,

a tükörbe, ha tiszta, s az árnyát látná a kovács,

ki izzó vasat üt szüntelen,

még ő sem néz szívesen,

az igazságnak ára van,

egyszer talán megjelenik a világban,

s én újra szólhatok igazat,

a szép és a jó örvendez,

mikor a bolond fennhangon nevet...

...időtlen idők óta áztatja

egy könnycsepp arcomat,

a vérré vált bűn,

mint lidérces látomás

rémiszt minden éjjel,

rút titkok kínja

fogja satuba fejem,

nem számít mennyi jót tettem,

ha arra az egy rosszra emlékezem,

mi sejtjeimbe égve

elevenen éget el,

őseim jajkiáltása

visszhangzik messzi hegyek felől,

a rabságra ítélt idő

örökké ismétlődő hurokként

tekeredik nyakamra,

míg a vég kegyelme

el nem ér,

s én is belehalok

menthetetlenül...

- odaát

mamám mosolygó szeme vár,

áttetszővé válok,

s a fájdalom

már nem talál rám...

...kétszer mondtam igent,

nemet kellett volna,

kétszer vesztettem el hitem,

bízhattam is volna,

- magamban...

nem lépek újra

kietlen tájak útjára,

kétszer néztél át rajtam,

mintha nem láttad volna,

hogy jövök,

 talán taszítanak az ördögök,

kik örökre hozzám tartoznak,

kétszer nem válaszoltál

- szavaimra,

nem is létezem talán...

Az utolsó szó jogán:

lázadj!

szemrebbenés nélkül mondj igazat!