...fehér sárkány száll az éjben,

fehér sárkány ébressz engem,

hozd el nekem ajándékom,

köszönettel elfogadom,

hol sötétség honol,

hozz oda fényt,

gyújtsd meg lelkem tüzét,

lelkesíts, töltsd meg szívem

kincseiddel,

s fogadom, másoknak is odaadom...

...útálod a szelet,

a sarat, a meleget, a hideget,

a napot, az esőt,

a ködöt,

útálod apám, a nagymamám,

az anyád, útálod a lányod-engem,

útálod a szomszédod,

és azt is, akit nem ismersz,

de legfőképp magadat útálod...

anyu, te mindig mindent és mindenkit

útálsz,

erre tanítottál

egész életemben,

hallom a hangod bennem,

útálom, ahogy hallom,

néha úgy érzem, megőrülök

a hangodtól, az útálatodtól,

és erre most jöttem rá

60 évesen, nem hallgatom tovább,

anyu, én szeretni akarom

a világot, az embereket,

az életemet…

és anyu, azt is látom közben,

hogy te igazából csak félsz,

félsz attól, hogy szeretni is lehet...

...először veszíts el mindent,

mi valaha fontos volt,

s aztán majd megkaphatsz bármit,

akkor talán már semmire sem lesz szükséged,

válj senkivé, semmivé az élet színpadán,

s így válhatsz mindenné, te döntesz,

ki leszel, leszel-e valaki?

...káoszból rendbe utazol,

elméd kavarog,

túl sok az érzés,

előtted tiszta vászon,

fesd le az álmod,

gondolatrohamod verssé váljon,

mikor a szó kevés,

mozdulat kell,

repülj, táncolj,

s mikor az sem elég,

énekelj,

oly hangosan dalolj,

hogy a világ felkapja fejét,

ami most van, az változzon!

az igaz élet a tét...

...oly ismerős a kezdet és a vég,

voltam nagyon lent és jártam fent Istennél,

gazdagságban-szegénységben,

házasságban, magányban,

voltam olyan részeg, hogy semmire sem emlékeztem,

s olyan józan, hogy guru sem lát tisztábban,

bánatomat látva még a fák is velem sírtak,

nevettem én annyira, hogy a bugyim se maradt száraz,

zokogva remegtem, mikor találkoztam a halállal,

csendben ültem Vipassanán 10 napot egyfolytában,

pénzemnek se szeri, se száma nem volt egy időben,

s egy másikban üres pénztárcámat nézegettem,

egész életemben maradtam és haladtam,

szenvtelen szenvedéllyel beűztem magam

kétezerkettőben a síparadicsomba,

szakadékba fejest ugrottam,

s átestem a ló túloldalára,

fűbe haraptam idő előtt,

időtlenségben töltöttem időt tegnapelőtt,

vakon bízva mentem át az ügyfélkapun,

s kijöttem harmadik szemmel a túloldalon,

elszabadult a pokol agyamban,

sebaj, mondta Tóbiás azon nyomban,

kéretlen tanácsot is osztogattam,

meg alamizsnát is elfogadtam,

lám-lám a szemem zöld,

volt ám rajtam erényöv,

aztán szentből szajha lettem,

elegem lett, legyek inkább apáca,

a varázslónak parancsolom,

de még idejében meggondolom,

nem-nem, mégsem! királylány de azonnal!

A zárszaküzletben töredelmesen bevallom,

nem illik a kulcs a zárba,

véget ért a móka mára,

kacagjunk egy jót végre-valahára…

Látogatóba jöttek az éjjel hozzám

Anna, a mama nővére

és Anna fia, az én keresztapám,

talán találkoztunk, nem emlékszem,

Laci, aki furcsa, más,

nem hisznek neki,

amit lát, az nem a valóság-

mondják,

kinevetik, megítélik, kirekesztik

és megvetik…

Anna fia, Laci, te nem bírtad el,

el sem búcsúztál,

tudd:

én hiszek neked,

én is látom, én is hallom,

ami nincs ott,

és ez így van jól...

én elfogadlak, befogadlak,

helyed van a szívemben,

érzem, milyen fájdalomban

élhetted az életed,

nekem is fáj,

mégis könnyebb,

mert én hiszek magamnak,

mert vállalom, hogy más vagyok,

nem érint a hitetlenség,

s a másság erejével

visszaolvadok,

lehetek már más is, meg nem is,

egy vagyok a sok közül,

neked is Laci, köszönöm...

...arról nem beszélve,

így hangzik az ítélet,

ne szóljon a száj,

hallgasson mindörökre,

ez ősanyáim üzenete:

ne beszélj a pénzről,

a vérről, testedet ért

kéretlen érintésről,

hallgass ha fáj,

szorítsd össze szád,

ha nincs mit enni,

hazudd, hogy már jóllaktál,

ne beszélj, csak tűrd némán,

ha vedel, ha üt, ha ordít,

húzódj sarokba,

tán meg se lát,

ne szólj, ha mindent elkártyáz,

ha téged is partiba vág,

ne szól, ha újra gyermeket vársz,

csak rosszabb lesz,

hát hallgass inkább…

nyeld le könnyeid,

ha háborúba megy,

ha sosem látod többet,

ha nem jön vissza,

ki ne mondd, hogy meghalt,

gyászolj némán,

ne beszélj róla,

ne lássa senki, mennyire fáj…

.

.

.

ősanyáim, én nem hallgatok tovább!

 ...halkan kopogtatnak

ajtómon,

résnyire nyitom,

hát te vagy az,

meglepődöm,

pedig vártalak...

mi lenne, ha beengednélek,

ha nem kérdezném:

miért?

csak hagynám, hogy legyél

itt, velem, csendben,

talán meg is ölelnél,

ha én is kitárnám két kezem,

közelebb jönnél,

ha lépnék feléd,

vajon mi lenne,

ha mélyen belélegezném

illatod,

ismerős lenne-e az érzés,

s ha igen,

hagynám-e, hogy testemben

táncot járjon minden sejtem

az örömtől,

engedném-e,

hogy szívem szíveddel találkozzon,

 egyszerre dobbanjon,

mikor felismer,

mi lenne...

...legjobban a hajnalokat szeretem,

télen és tavasszal, nyáron és ősszel,

fordul a kerék, s ismét ébredezek,

fent a város fölött a hegyen...

ilyenkor oly béke van szívemben,

a sok nyugtalan lélek nem zajong,

sötét van kint, rend és csend,

alszik még kisBalázs,

kiskakas sem rikolt még,

nem kell neki gyémánt,

tűzről álmodik,

mely felröppenti magas egekbe,

szivárvány tollakkal ékeskedik már,

mikor értejő a tűzhalál...

a küszöbön vágyaim lustálkodnak,

mint emlékeimben imádott kutyáim,

Plútó és Leó,

bejöhettek- szólok kedvesen,

van itt bent hely nektek is…

az első korty kávém végtelen melegsége

átjárja bensőm, mint a menedékház kandallója

a megpihenő vándor szívét-lelkét,

régen rettegtem felébredni,

mert a borzalmak nem tűntek el éjszaka,

hiába imádkoztam, ne kelljen újra látni

azt, mit nem lehet épésszel kibírni,

most sem tűntek el a borzalmak,

csak más a szem, mi látja…

eltűnődöm, mély megnyugvást lelek ma hajnalban

és lassan ellepi a várost a köd és a reggeli zaj...

...egy kérdés az örökségem,

nyugtalan szellemek

rángatnak egész életemben,

van-e hely számomra,

békém vajon meglelem-e?

sehová sem illek,

családom sincs,

senkim sincsen,

zsákutca a jelenem,

a titok, mint az ítélet kardja

lebeg örökké fájó fejem felett,

apám apja apja-e,

vagy csak papíron?

s nekem ki az apám,

igazi, vagy mostohám,

ki mostohán bánt velem,

a gúny rászáradt bőrömre,

undorító érintése foltokban

viszket, lemarnám magamról

a tegnapot, a holnapot,

s az igazit csak képzeltem,

nem volt ott, hogy megvédjen engem,

kitörlöm hát azt a napot,

új történetet írok

magamnak,

hol a fák is égig érnek,

öröm és bánat összeférnek,

kitagadottak megbékélnek,

megesett nők szembe néznek,

emelt fővel tovább lépnek,

új utakra merészkednek,

ma és mindörökkön örökké...

így legyen!