2016.
Amikor a zaj belefeszül a világegyetem
végtelen csendjébe
amikor a fény hátraarcot vág
milyen ijedt a képe
amikor a teljesség illata
szamárfület mutat
amikor a verejték íze
csillagokba olvad
akkor van remény, hogy a dallamot meghalld
akkor csillan a szikra fekete szembogaradba
akkor szívhatod tüdődbe a varázslatot
akkor simul testedbe tündöklő forrásod.
Amikor az isteni kinyilatkoztatás húrja megpendül
egy orvul támadó szúnyog étvágyán
édes zizegése véremre szomjazik
röhögéssel adom tudtára a grandiózus elrendezőnek
hogy értem én a viccet, csak nem szeretem,
ha éppen életem nyomorúságos pillanatait lesem
a gödör szélén állva, könnyek közt pislogok
erre-arra.
Seholsincs országban
seholsincs házamban
seholsincs ágyamban
semmilyen párnában
sírom könnyetlen vágyaim:
otthon lenni lenne jó
ölelő karban ringatózva
puha melegbe bugyolálva
elalélva a bizonyosságban
lennejó- lennejó- lennejó
Egy kakas kurjongat komor éjt búcsúztatván
fülsértő pengeként repeszti a csend jégpáncélját
fagyos vigyorba torzult a dobhártyám
dédelgetem vágyam, oly epedve várom
a nap ragyogását
egyetlen fénysugár ébresztgeti mosolyát
s a csodák palotájába terelgeti a hajnal madarát.
Huncut mosoly profán kaján vigyor lett
bilincsbe vert szelídség dühöngő orkán lett
a szemlesütött naplemente eldobta álszent keszkenőjét
s magára öltötte az őrjöngés kesztyűjét
keserű epe szétömlött a vad habzó folyóban
s mire az óceánhoz ért, torkolatánál már gyémánt lett
csillogó lágy hullám esdekel eredetéhez
engedje vissza magába
még egy utolsót felsóhajtott
végre megérkeztem
a profán kaján vigyor újra
huncut mosoly lett.
