(Foto forrása: pinterest.com)
lüktet a vér az ereimben,
parázs izzik a szívemben,
mozdul a hangszál,
nyílik a száj,
kép meg a szó,
kimondható,
lábam a tánc,
keringő meg a tangó,
erő, s nem lánc,
kezem nem markol,
elenged, nem harcol,
van is határ,
nincs is határ,
bejöhetsz, kimehetsz, úgy ám!
gyűlöllek, mert szeretlek!
adtál már egyszer
édes bizonyosságot,
s akarom azt!
akarom, hogy szeress, ölelj, csókolj,
és sose múljon el!
szívem ne facsarodjon
hiányodtól többé görcsbe,
s rettegéstől
ne remegjek véget nem érő
nappalokon-éjszakákon át,
hogy hiába várlak,
gyűlöllek, mert ígértél
örök szerelmet,
s most hol vagy?
hazudtál szivárvány szavakat,
én elhittem,
egy ártatlan kislány hiszi még,
hogy az élet szép,
s mi lett?!
megtört varázs az egész...
hinni akarom még ma is,
de már fogytán a remény,
s mit adtál egyszer,
hiába akarom most újra, anyu….
már nem is akarom talán,
annyira fáj!
gyűlöllek, mert szeretlek!
...sokáig vártalak,
nem jöttél
232 éven át,
elfelejtettelek.
s most itt vagy...
emlékszel? - kérded,
kezeddel kezemet
érinted...
emlékszem már,
az utolsó szó
jogán mondtad:
- visszatérek.
bíztam benned,
hittem neked,
mindig is
tudtam, hogy
a vonzódás győz
az idő felett,
csak a szerepek cserélődtek,
s most én állok a vérpadon...
...a sötét éj véget ér,
közeleg a hajnal,
derengő fény
jöttödnek
emberi alakot ad,
ismerős ismeretlen vagy,
az idegenség
egyetlen pillanat alatt
szétfoszlik,
mint szürke pipafüst,
sűrű a tér,
mély csend van,
belelátsz szívembe,
belelátok szívedbe,
a sötét éj véget ér...
(kép saját rajz 2014.)
arcod másik fele,
amikor mosolyon túl,
az igazságon innen
megmutatja a színtiszta
valóságot,
mered-e vállalni
őelőtte
démoni sötétséged,
mely attól lesz emberi,
hogy megengeded,
a bájfátyolt
fellebbentse a hajnali szél,
s döbbenet csendjében
elismered, hogy arcod
másik fele is a tied.
ezekután már
a szarkazmus sem fáj,
mert nincs az a földi álisten,
aki bántani tudjon.
(kép forrása: Pixabay.com Notre Dame)
az ördög nem alszik,
s másnap másnaposan
karikás szemmel
veri feleségét,
seprűnyéllel az anyját,
engem meg eszelős tekintetével,
s várok halálra rémülten
a megváltó halálra.
Azóta a falra festem,
meg is jelenik,
- ne tedd ezt, - suttogom,
ám az ördög köti
az ebet a karóhoz,
ördöglakatot tesz a számra,
s ő felejtve búját-baját
felül egy ördögszekérre,
hogy az ördög ügyvédjét felkeresse,
az igazságot egy összegben
megvehesse,
a mindenhatót játszva
több, mint 500 éve.
Nomen est omen.
Nekem még van esélyem,
ördögből angyal is lehetek.
…. éhezem és szomjazom:
ugyanaz lesz-e még,
mit valaha az éden
létszomjat oltó
kristálytiszta vize
csillapított?
valamit kergetek,
ami mögöttem jár,
elfáradtam,
megpihenek,
így utolér talán
a boldogság,
találkoztunk már,
ez déja vu,
sírok-nevetek,
aztán mint rózsaszín köd
szétfoszlik a térben….
s én megyek tovább...
Szerelmetes sóhajban
vágyakozó ölelésben,
szent táncunkban
egy vagyok veled.
S mint minden,
mi kezdet, egyben
halál, a vég.
Búcsúzom.
Közös időnk lejárt,
elfeledlek.
Ha ismét találkoznánk
valahol, valamikor,
úgy örüljek,
mint ki először lát.
(Kép forrása: Bratan Erzsi Az üveghegyen is túl https://www.pieris.hu/galeria/ )
...nem jöhetsz közelebb,
emlékeztetsz:
a találkozás fáj,
pedig réges-rég történt...
magány, hirtelen halál, gyász….
kidobtál, mint hetediket,
lehet csak álom,
mégis igaznak hittem...
kerestelek, nem találtalak sehol,
árvaság lett rongyos ruhám,
elnyűtt, foltos,
még mindig hordom,
ifjúságom édes madara
elnémult,
üres szív lett társam,
ezer éven át
hű voltam hozzád,
ott ragadtam, hol varjú se jár...
egy hétfőn hatalmas fekete felleg jő,
napot takar, a holdat is,
egy reménycsillag sem látszik,
szélvihar tépi rongyaim,
s én pőrén reszketek...
egy csepp kegyelemet kérek csak,
új ruhát és mannát...
lélekszakadva hívlak,
hogy megtaláld a vacogót
ott túl az üveghegyen,
s visszatérj önmagammal ide,
hol az igazság
leplezetlen
és nincs te,
nincs én,
megbékélés van...
és megérkezés
(Tar Ildikó alkotása)
...túl közel jöttél,
hagytam!
szóltál szépen,
elhittem, megperzseltél,
túl messze mentél,
nem akartam,
sóhajtottam,
távolodtál,
dobbantottam,
elfeledtél,
senki földjén
eltévedtél,
lépted nyomát
követtem,
eltévedtem,
visszajövök érted,
megígérem!
szólt a száj,
enyém, vagy tied,
itt mindegy,
ez már a határ...