...elfogyott az út lábam alól,

közel a cél,

megállok,

amúgy is elfáradtam,

vén vagyok,

bölcs boszorkány...

nézelődöm, várok,

körülöttem mozog a tér,

s az idő láthatatlansága

most megmutatja magát,

fülembe súgja titkát:

minden, mit eddig hittél,

nem a valóság,

nem létezem, -mondja,

egy napon

születsz és halsz,

akivel fogócskát játszol,

barátom! te vagy...

...álmomban rettegek,

üldözöl engem,

futok előled,

körbe-körbe,

a kör egyre kisebb,

már majdnem utolérsz,

csak még egy lépés,

kakasszóra ébredek,

s a hajnal első fényénél

rádöbbenek,

te menekülsz előlem,

én kergetlek téged...

---

...álmomban re...

...anyu karját tárja:

gyere hozzám,

de jobb ha ott maradsz,

mondd, de inkább

ne szóljon szád,

ne sírj már,

hisz nem is fáj,

de gyászold meg,

hogy apádhoz mentem,

mosolyogjál szépen csendben,

miért nem énekelsz velem?

látod, minden rendben!

ordít, üt az apu,

- büdös kurva minden nő,

de hiszen csak fáradt ő,

majd ezt suttogod gyűlölködve:

- részeg tróger minden férfi,

- és a szomszéd kisfiú?

- meglásd, az lesz ő is!

szádat szorítsd, nem lesz baj...

tűrni-tűrni, vagy menekülni,

elmegyek, egy ördög se kell,

te itt maradsz,

majd jövök, ha tudok,

megérted, hisz nagylány vagy…

...ajtóm tárva-nyitva áll,

bárcsak a halál jönne már,

bárcsak megölelne, s talán

elvinne innen messze,

hol a titokzatos mágus vár,

bárcsak jönne a halál,

igéző szemén át

a végtelenbe veszne tekintetem,

mint akkor éjjel,

a rettegés

nem olyan nagy ár -

cserébe az újjászületésért...

---

ég veled, tudom most jó,

már semmi sem fáj...

ha visszatérsz, majd mesélj,

én itt várok rád...

...hiába minden szívfacsaró vágyakozás,

hiába él az emlék színes filmként,

sosemvolt lávsztori,

hiába a képzelt idill,

a valóság:

szürke hétköznapok harca,

csalfa hízelgéssel elvarázsoltál,

közel jött a téboly, mikor szerelmet hazudtál

és őt ölelted helyettem,

valaha ha volt is, még a törökidőkben,

mára elmúlt az összhang,

csupán kénytelen

érvénytelen kötés maradt,

nem illik össze a puzzle,

széttépett lelkem darabkája

hever kerted kútjának mélyén,

csupán ezért megyek még egy pillanatra vissza,

s levedlem bőröm, mit megérintettél,

új lényem új névvel új életet remél...

...ahonnan jössz,

onnan jövök én is,

amit te érzel,

azt érzem én is,

mi veled történt,

velem is megtörtént,

szavakat mondasz,

s az én szám beszél,

a szíved belesajdul,

könnyem kicsordul,

ha itt ülsz mellettem,

lelkem benned rezeg,

ha a düh szétvet,

az én testem is remeg,

álmodban megsúgom,

merre indulj,

hogy jobb legyen,

ujjamat nézd, amerre mutat,

kincsedet megleled,

veled megyek a mélybe,

de nem harcolok helyetted,

elkísérlek, tanítalak,

s önmagadért szeretlek,

én vagyok a gyógyítód,

jóságos vigasztalód,

hamarosan megtalálsz,

szíved nyílik jöttömre,

nézz az égre, az Oriont lásd,

s figyeld körülöttem a ragyogást...

...hol van az otthonom,

se itt, se ott

nincs helyem,

nem tartozom se ide,

se oda,

sehol sincsen,

semmi sincsen,

mi megnyugvást adna,

nincs vigasz és nincs remény,

így felnőni – ez kemény,

szavak, melyek másképp hatnak,

ha máshogy gondolom:

testemben vagyok otthon,

itt is, ott is bennem lakom,

bárhol vagyok, az jó nekem,

testem az én lakhelyem,

van itt vanság, meg a semmi,

minden is van, meg valami…

valami bizonyosság,

bennem van a biztonság...

...közel jöttél hozzám,

közelebb, mint jó lett volna,

oly váratlanul ért, mikor

rám lehelted bánatod,

nem tudtam mit tehetnék

mert már megtörtént,

éreztem a számba

összegyűlő fájdalmat,

az értelmet kereső betűk halmazát,

s a nyál sűrű iszapos kínját…

leheleted bénító sötét gomolyagként

telepedett rám,

a tehetetlenség vermében

bénult fagyottságban

ültem előtted percekig,

s a mitévő legyek most

dilemmájából egy zöld döglégy

ébresztett:

elég!

nem kell nekem a te fájdalmad többé,

inkább a halál,

de aztán meggondoltam magam,

lassan kilépek ajtódon, át a küszöbön,

itt hagyom nálad bánatod, anyám,

s halkan dúdolom új mantrám:

inkább az élet,

hatta ten drí kuri ra taka hé...

...a csillámporos lófaszból is

fingszagú szenzációt hazudó

emberi elmét lealacsonyító

primitív média hatalma

megbabonáz,

-na, ha hagynám,

az elképesztő hír világraszóló:

csak kattints és láss csodát,

katt-reklám és katt-reklám és katt,

az épeszű is megkattan-na,

ha kattintana,

élő sellő található

az akármelyik tengerparton,

mint partra vetett hal,

sellő szemével téged nézve tátog,

ott a fotó,

s ha nem hiszel a szemednek,

a hiba a te készülékedben lehet,

ezt elhiheted…

nos, mára meg talán jó pár napra

kikapcsolom az internet…………..

……………………………………..

...véletlenül találkoztunk,

újra, s nem utoljára,

ó nem, nem véletlen,

tudtuk ezt mindketten,

láttál, hallottál engem,

tettem, nem tettem, így ültem, úgy álltam,

mondtam, nem mondtam,

szemlesütve, nyíltan, kihívón igézve,

csillogó szemekkel,

ahogy bementem, ahogy kiléptem az ajtón,

nevettem, sírtam és némán megfagytam

a kánikulában,

sikítva, pirulva, átszellemülve,

rettegtem, majd hatalmam teljes tudatában

reméltem, nem bántva suttogtam,

kimondva kimondatlanságban

gyermeki ártatlanságban,

hittem a vén boszorkány varázslatában,

hirtelen reménycsillagokban hitetlen vágyakoztam,

elfogyva bár, de kettétört indulatokkal megfojtva,

túléltem a túlélhetetlent...

---

s te azt hiszed, ismersz engem?

még nem is láttál a bohócsapkámban

önfeledten kacagni a Holdra,

hát csak figyelj!