Hol volt, hol nem volt, réges-régen egy messze-messze galaxisban, túl az Óperenciás tengeren, még az Üveghegyen is túl, Nevesincs királyságban, Nekeresd országban, annak is a hetedhét határában, ott, ahol a kurta farkú malac túr, egy nap, hogy melyiken, még öregapám se tudja, tán 100 éve, vagy 1000 éve, hajdanában-danában a feneketlen tó partján (ahol a kiskacsa fürdik Lengyelországban, hogy csodaszép hattyúvá váljon) az égigérő fa tetején, de az is lehet, hogy a 77 gyökerének egyikén, mit 77 sárkány őrzött, vót egy kacsalábon forgó cifra palota, annak is a hetedik tornyába vót egy szoba, ahol biza felébredt vala egy hajnalon Csizmás Kandúr, álmosan megdörgölte szemét, kinyitotta a három közül legnagyobb ablakját, kinézett és felsóhajtott:

- Hú de kqrva messze lakom.

Ezután boldogan élt, míg világ a világ, de legalábbis míg meg nem hótt.

Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána!

A fájdalom egyik éjjel berontott,

mint hívatlan vendég,

átgázolt rajtam, felfalt mindent,

mi útjába került,

nyomában pusztulás,

s a gyötrelmek az időben

megdermedt üvegszilánkokként

álltak ki agyamból,

tudatomban maghasadás,

görcs, görcs, görcs,

ennyi, mit fel tudtam fogni,

tehetetlen bénaságban csorgott

véres verejtékem,

a felismerés száguldó üstökösként

robbant bele aurámba:

i n n e n   n i n c s   h o v a   m e n n i !

Alkudoztam, cikáztam

a lehetetlen és lehetséges közt,

a küszöbön elmém feladta,

itt már képtelenség az okost játszani,

elpárolgott intelligencia hányadosok,

kifogások, mellébeszélések, önáltatások

táncoltak körülöttem,

és a fájdalom tetőfokán,

amikor a görcs, görcs, görcs

elárasztotta lényem,

elfogyott erőm védekezni.

Egyszer csak

megengedte bennem Valami,

hogy fájjon,

s ekkor meghaltam,

lett a van,

olyan csend, amilyent csak halott

hallhat,

olyan feketeség, amilyent sosem láttam,

és a fájdalom úgy távozott,

ahogy jött, átlépett a küszöbön,

ment, de emlékül itt hagyta

a tapasztalást,

Valami ki tudott fejeződni

a homályból,

mert nincs az a hatalom, mi visszatarthatja,

ha Valami jönni akar odalentről.

Király!

Hatalmad

jól használd,

inkább szolgálj,

s uralkodj magadon,

koronád

méltósággal viseld,

s légy néped

barátja inkább,

mint istent

játszva

trónfosztott bolond,

ki őrülten igazgatja

csengős kalapját,

s fennhangon

hirdeti

mindenhatóságát.

démonsátánantikrisztusi sötétség

ördögverem habcsókhiány

fenséges vírusintolerancián

innen és túl

pokolörvény testi fölény

anyaszomorító

testvérháború

hátam mögött

levet szűrnek

éjjeliedény össze-vissza

borulás pofáraesés

köpőcsésze alj repül és

ikerlángszív hevül

légszennyezettség ionizált

réteglemezelt epidurális

érzésteleníthetetlen gerincvelő

katakomba tilalomfa nő

 műhold Telihold álarcban

alacsonyan száll

eső lesz

viharkabát köpönyeg

utánam meg özönvíz

látóhatár átkelő

révész ezüstöt szedő

csilingelő léleklánc

bénító idegméreg

nyitva a kalitka

kérdőjelek garmada

kint a szabadság

avagy odabenn?

távolban délibáb

Marionett akár

retúrjegyem

lyukas zsebemben

gyilkos tóban aranyhal

partravetett angyalhaj

búfelejtő kőfejtő

karikagyűrű fogadalom

hamis topáz - tüköreffektus

visszaadom

elnyelte a föld

fogd a pénzt és fuss

csigalépcső szélütés

toronyóra időhiány

zuhanórepülés

örömkönyvek fantomfájdalom

érzékenyen búcsúzom

hajnali madárdal

poszátaszonáta

éhesek és jóllakottak viadala

minden értem van

fehér farkas hegy tetején

másik farkas szemben feketén

két hegy két farkas

sötét éjben feszül a tér

megremeg a föld

fent kerek Hold

lent komor táj

üvölt a két vadállat

küzdeni hív ősi szenvedély

mindkettő győzelmet remél

még egy utolsó lélegzet

elsöprő lendület

indulnak rohammal egymásnak

nyomukban kavarog

vér, bosszú, halál

völgybe leérnek

foguk fehérje kivillan

torkukból elszántság mordul

szemük egymásban csillan

végzetük felé egyszerre ugranak

fehér és fekete összeér

keverednek-kavarodnak

lelassul az idő

a mozdulat mozdulatlan

vibrál minden körben

a harc véget ér

két hegyről két farkas

feketén-fehéren

egymásba olvadnak

hajnalpír dereng

a hegyen

béke van

a körön kívül áll egy kislány

körtáncot járna, mint valahány

mosolygó önfeledt nő,

örömtől könnyes a szem,

énekel a száj,

vidáman ringó csípők ritmusa

csábítja együtt mozdulásra...

tétova keze nyúl kézért - fél,

régen kimaradt a körből,

most jön egy puha érintés,

egy biztató kéz, hívja a körbe...

egy ritmusra lépés, egy ütemre ringás,

összerebbenés, együtt mozdulás,

bent van a körben a kislány

hé csapos! sárkánytejet ide,

asztalra csapott ököllel,

bátor a katona, másik ökle

landolt a mártír arcában,

s ő némán tűrte,

kifröccsenő vére,

hét foga bánta s lüktetett női méltósága,

padlón sercegett a sparheltből kipattanó szikra,

a törpe óriásnak hallucinálta magát,

megivott vagy fél liter barackpálinkát,

vörös kezében vörösen izzó piszkafa,

kard ki kard: a nő kezében villa,

hunyorog az elsőszülött,

lábán lecsorog a langyos rettegés,

heves szívverés, halálra várva ádáz harc levegőért,

ijedtség, megszűnni, nem lenni ez mind kevés...

generalizált szorongás, PTSD, addikciók,

pánikdiagnózis máris kész,

csatasorban felvértezve karakterpáncélos

osztag pajzsot tart maga elé,

áthatolhatatlan!

védekezik a kis törékeny ego,

hiszen még csak három éves.

Menny és pokol határán

sziszeg egy kígyó: ne szólj száj,

hangtalan hangok, kusza mozdulatok,

égő cigaretta, izzó parázs,

a sikoly néma: ne bánts!

Két ujj nyúl feléje: na mi van, te kis punás-

lábát szorítja össze a kislány,

mindhiába, az erőszak ellen az erő nyer, ám itt

lehetetlen, nincs védelem...

Fekete kantáros rakottszoknya takarja

hányingerét, alig él, s már nem remél,

semmi ágán semmit gondol, jobb így,

talán túléli, s bosszúért kiált ősi vére legbelül,

a gyengeség nem megengedhető, akkor inkább halál,

vagy az enyém, vagy pusztulj te féreg,

nem maradhat tanú!

Meggyaláztál!

Soha nem mondhattam: ó mennyire fáj!

Az érzés archetipikus,

a három közül egynek menni kell- örökre,

s fény se derüljön soha rá,

ne szólj száj!

Ez az üzenet, ezer éven át.

Ám nem ez a mese vége,

A három végül találkozik

az öreg bekerített fa alatt,

szemük egymásba olvadva keresi-kutatja

a békét.

hol rideg minden szó,

az nem család,

hol hidegen pofon üt,

az nem otthon,

hol idegen vagy,

s ha szavakkal megaláz,

onnan menekülj,

hol a szív megfagy,

ott nincs dolgod,

hol az erőszak törzsvendég,

ott nincs miért lenned

hidd el, van helyed

bárhol máshol,

csak messzire menj el,

ne kérdezz, ne nézz hátra,

ne várj üres ígéretekre,

ne szólj, csak menj,

benned az erő,

bátor légy magadért,

bár remegsz, tedd meg,

soha nem késő.

Vagy sírhatsz éveket,

hogy milyen szarul

bánik veled – az élet

A kőfejtőnél jártam ma,

itt már ismerős vagyok,

gyakran vezet erre utam.

Kövek, sziklák tanúskodtak sokszor,

ahogy könnyeim potyogtak,

itt hagytam már a bölcsességfogamat,

s vele a testi fájdalmat.

Földanyának bőséges ajándékot,

elégettem fogadalmamat,

s féltve őrzött felesleges szerződést.

Ma is gyászoltam, elsirattam mindazt,

ami nekem fájt valaha is.

Ma az fájt jobban, ahogy én bántottam,

fröcsögő indulattal telepedtem másokra,

mi ez, ha nem erőszak?

és ha valaki félni merészelt,

vérszemet kapva szorítottam még egyet nyakán,

hogy érezze, nálam van a hatalom!

Szemébe meredtem, mint ki ölni kész,

párbajra hívtam tudattalan.

Gödröt ástam. Jó mélyet.

Beletettem kegyetlenséget, kioktatást, kirekesztést,

ítélkezést, s azt, hogy ha nem vagy velem,

ellenem vagy!

S a kislány nagyon sírt bennem, hiszen

ő nem akart rossz lenni, azt hitte az élet ilyen.

Ha gyűlölni segít, akkor van elfogadva.....

Az évek csak teltek és

egyszer csak megéreztem, ha téged bántalak,

magamat bántom, s ha magamat bántom,

téged bántalak. Szenvedést okoz mindkettőnknek.

Nem! Többé nem teszem.

Mit ma eltemettem itt, ne ártson többé senkinek.

Sziklák, s te emberformájú kő, te vigyázd, őrizd e helyet,

maradjon Földanyánál, minek itt a helye.

Legyen ma megtisztulás, legyen béke bennem,

s legyen benned is, ki segített, hogy mindezt felismerjem.

nálam a kulcs,

mellyel kapud nyílik,

belépek,

felismerlek:

a szív nem felejt,

nevemen szólítasz,

felismersz,

jóság a szemedben,

kérdezel:

- félsz a Haláltól?

- a félelemtől félek

- félsz szeretni?

- attól félek, hogy szeretsz

- félsz, ha őrjöngök?

- a némaságtól félek

- félsz, hogy nem látsz többé?

- az elnemsírt könnyektől félek

- félsz tőlem?

- magamtól félek

- itt vagyok veled

- jó, így könnyebb